Ismerd meg a történetünket

A Motel Next, eredeti nevén Motel Stop & Sleep építése 2010 körül fejeződött be, mely kezdetben egy teljesen automata, recepciós nélküli szállásnak indult, és így is működött egészen 2018-ig. Az M1-es és M83-as autópályák közelsége miatt elhelyezkedése is kiváló volt átutazók számára. 2012-ben az Audi gyár bővítésekor megnőtt a kereslet a környékbeli munkásszállók iránt, így felvetődött a gondolat, hogy mi lenne, ha a Motel Stop & Sleep kizárólag cégek számára lenne elérhető, ezzel hosszútávú szálláslehetőséget biztosítva dolgozóik részére. Az ezt követő években azon dolgoztunk, hogy ezt a célcsoportot érjük el, és 2021-től már kizárólag munkásszállóként üzemelünk. Azóta már több nemzetközileg ismert cég munkásait szállásoltuk el, évente mintegy 800 főt. 2023-ban megkezdtük egy új apartmankomplexum építését is, mely egy magasabb színvonalú, prémium munkásszálló lesz Győr-Ménfőcsanakon.

Apartmanok dolgozó embereknek

Családi vállalkozásból kifolyólag magam is munkások között nőttem fel, ismerem a célcsoportot és az igényeket, így a Motel Next dolgozói apartmanokat is tapasztalataim alapján alakítottam. Célom az volt, hogy a hagyományos kialakítású munkásszállókkal ellentétben egy magasabb színvonalú szálláslehetőséget kínáljak céges dolgozók részére, hiszen a fárasztó munka után nekik is fontos, hogy ideiglenes lakóhelyük otthonos, kényelmes legyen. Apartmanjainkban minden olyan berendezés megtalálható, ami a mindennapi életvitelhez szükséges, a közös helyiségek és a szobák is modern bútorokkal vannak felszerelve. Ha minket választ, nálunk alkalmazottjai garantáltan megbecsülve fogják érezni magukat.

Zatik Ádám
ügyvezető

A Motel Next sztori

Automata hotel után új, egyedi irány

Kezdetben egy teljesen automatizált hotelként indultunk, mely mindenki számára elérhető volt, majd 2012-ben az Audi gyár bővítésekor elkezdtük kizárólag cégek számára kiadni szobáinkat hosszútávra. Azóta már több nagyobb céggel is dolgoztunk együtt, mint például a JOBER, Bayer Construct, Personal Partner, Efficiency, BIS Hungary Kft. Vendégéjszakáink száma folyamatosan növekszik, mi pedig újabb apartmankomplexumok kiépítésén is dolgozunk, hogy minél több munkást tudjunk elszállásolni.

Felejtsük el a lerobbant munkásszállásokat

Hogy miben különbözünk a többi munkásszállótól? Nálunk minden szobához privát fürdőszoba tartozik, továbbá hűtő, légkondicionáló és tévé is rendelkezésre áll. Egy sokkal modernebb technológiát alkalmazunk, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozóknak mindössze egy pár számból álló kódot kell megjegyezniük, amivel bejuthatnak a szállás területére és saját szobáikba is, kulcs használata nélkül. Zárt parkolót is biztosítunk minden szobához, így nálunk gépjárműveiket is biztonságban tudhatják.

Élhető környezet, otthonos szállás

Munkásszállónk berendezése otthonosan, a dolgozók igényeire szabva kerültek kialakításra, továbbá a Motel-Next zöld környezetben, Győr-Ménfőcsanakon, az M1-es és M83-as autópályák közelségében helyezkedik el. Szomszédságában található a METRO áruház, ahol vendégeink napi bevásárlásaikat intézhetik. A közeli buszmegállók lehetővé teszik a bejutást Győr központjába, illetve a környező településekre is. Nálunk minden adott ahhoz, hogy dolgozóik munka után is jól érezzék magukat egy kellemes környezetben.

A Motel Next menedzsmentje

Zatik Ádám
ügyvezető

Léb Péter
üzemeltető

A Motel Next képekben

Érdekel a Motel Next? Kérj ajánlatot most!

Hosszútávra keres munkásszállót Győrben? Válassza a Motel Next apartmanokat! Modern felszereltséggel, és a mindennapi életvitelhez szükséges berendezésekkel várjuk vendégeinket, rugalmas foglalási lehetőséggel, az Ön igényeire szabva.